„Mikor elkezdtem írni, azt mondták: ha befejezem a könyvem, valaki leszek...
Mikor befejeztem a könyvem, azt mondták: ha már legalább három kötetem lesz, elismert leszek...
Mire három könyvem lett, azt mondták: ha annál a kiadónál írok majd, hatalmas leszek...
Mire annál a kiadónál írtam, azt mondták: győztél, ha már ismernek...
Mire megismertek, azt mondták: megöregedtél.
Köszönöm nekik, hogy megtanulhattam: ahogy nő az ember, vele együtt a kihívás és az elvárás is fokozódik.”
(Csabai Márk)

A nagy világvallások erkölcsi tanításai


Leírás: ezt a fogalmazást még 8. osztályban írtam az erkölcstan tanáromnak. Nem kellett beadni, így nálam maradt, tegnap találtam meg a tankönyvemben. Gondoltam, felteszem ide, megmutatom mindenkinek, akit érdekel. :)

A nagy világvallások erkölcsi tanításai

Az élet védelme és tisztelete minden korban mást és mást jelentett. Például a kalandozások korának híres mondája szerint az elfogott Lehel vezér csellel és erővel megölte a német-római császárt, ugyanis az akkori hit szerint az az ember, akit egy harcos életében megöl, szolgája lesz a túlvilágon. Annak idején ezért a tettéért Lehel vezért hősnek tekintették, ma viszont ez már nem számítana hőstettnek. Ahogy én látom, a mai világ túl kifinomult ahhoz, hogy megbocsásson egy gyilkosságot. Állatias, durva tettnek számít, ám egyes változatai – korszakonként és kultúránként eltérő mértékben – elfogadhatónak számítanak. Példának okáért az arab országokban létezik még halálbüntetés, az eutanázia, bár hazánkban tiltott, például Hollandiában, Svédországban és Svájcban engedélyezett. Noha a világvallások válasza ebben a kérdésben szinte azonos, az életet isteni eredetűnek tekintik, s kioltását bűnnek tartják, szerintem vannak kivételek a tízparancsolat "Ne ölj!" törvénye alól. Az önvédelemből elkövetett gyilkosságot én személy szerint csak akkor tekintem kivételnek, ha az illetőnek tényleg nem volt más lehetősége, és ölnie kellett, hogy önmagát védje. A bűn megtorlásakor elkövetett gyilkosság számomra ugyanolyan bűnnek számít, mintha nem a megtorlás lett volna a cél. Úgy gondolom, hogy a bosszú semmiképpen sem megoldás, mert ha az ember megöl egy gyilkost, azzal csak azt éri el, hogy olyanná válik, mint ő. Ha a gyilkosságot egy katona követi el a háborúban, azt nem tartom se hősies tettnek, se bűnnek. Amennyiben a katona hazájáért vagy egy általa igaznak tartott eszméért harcol, és feltétlenül szükséges, elkerülhetetlen, hogy embert öljön, akkor én nem érzem úgy, hogy ezzel bűnt követett volna el. Az öngyilkosság ilyen szempontból kilóg a sorból. Az nem számít bűnnek, hiszen teljes mértékben egyénfüggő, hogy ki mit gondol magáról az életről. Ha valaki nagyon kilátástalannak érzi már az életét, és nem érzi, hogy lenne még kiút számára, akkor szerintem elfogadható, ha öngyilkosságot követ el. Elvégre az ő élete, ha ő nem tartja bűnnek, amit tett – márpedig, ha megtette, valószínűleg nem tartja annak –, senkinek sincs joga vitatni a döntését. Egyrészt azért, mert senki sem tudhatja, mi játszódott le abban az emberben, aki öngyilkos lett, másrészt mert ez egy olyan személyes dolog, ami csak az adott személyre tartozik. Ezek persze az én véleményeim a téma egyes területeiről, a különböző vallások erről kissé mást és másképpen tanítanak. Például a muszlimoknál, az iszlám vallás követőinél létezik a dzsihád fogalma, mely a hitük terjesztésének érdekében vívott háborút jelenti. Ebben az esetben a harcot egy ultimátumnak kell megelőznie, amiben az iszlám vallás vezetője felszólítja az ellenfeleit, hogy térjenek át az iszlám hitre. Ha ez nem következik be, a dzsihád csak akkor tör ki. Éppen ezért, ezekből kifolyólag a dzsihád nemcsak egy háború, hanem a társadalom vallásos életének része. Az eddigiekből következik, hogy az élet értékét erkölcsi szempontból sem lehet meghatározni, mivel minden ember más és más, mindenkinek más a szemlélete ebben a kérdésben.

Vége

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése