„Mikor elkezdtem írni, azt mondták: ha befejezem a könyvem, valaki leszek...
Mikor befejeztem a könyvem, azt mondták: ha már legalább három kötetem lesz, elismert leszek...
Mire három könyvem lett, azt mondták: ha annál a kiadónál írok majd, hatalmas leszek...
Mire annál a kiadónál írtam, azt mondták: győztél, ha már ismernek...
Mire megismertek, azt mondták: megöregedtél.
Köszönöm nekik, hogy megtanulhattam: ahogy nő az ember, vele együtt a kihívás és az elvárás is fokozódik.”
(Csabai Márk)

Ajánló

Leírás: Az osztályfőnököm talált egy pályázatot, ami arról szólt, hogy ajánlót kell írnunk egy általunk választott könyvről. Azt mondta, ezzel "örökbe fogadom" a választott művet. Nos, én Philippa Gregory A fehér királynő-jét választottam adoptált gyermekemnek. :) És ezt a szöveget írtam hozzá ajánlónak.

Ajánló: Philippa Gregory: A fehér királyné

Rólam tudni kell, hogy szeretem a történelmi könyveket, Philippa Gregory művei pedig ezeken belül is nagy kedvenceim. A fehér királyné volt az első könyv, amit az írónőtől elolvastam. A villamoson láttam valakinél ezt a könyvet, és a címe, illetve a borítója alapján annyira felkeltette az érdeklődésemet, hogy megkértem nagymamámat, vegye meg nekem. A ballagásomra adta oda, s pár nap alatt kiolvastam.

Nagyon tetszett, az írónő igazán jó munkát végzett, amikor írta. A történet jól felépített és logikus, kitűnik belőle, hogy a szereplők egyes tettei milyen következményekkel járnak. Ráadásul történelmileg is hiteles, látszik, a megírását hosszas kutatómunka előzte meg. A szereplők reálisak, és saját célokkal rendelkeznek, akár a valódi emberek. A fehér királyné egy magával ragadó könyv, mely a múltba kalauzolja az olvasót. Számomra azért is érdekes volt, mert a Rózsák háborúja korabeli Angliáról korábban szinte semmit se tudtam, ezen a könyvön keresztül ismertem meg. Ebben nagy szerepet játszott az, hogy a főszereplő egy szerethető karakter, ezenkívül egy okos nő, akit nem pusztán magukkal sodornak az események, hanem bizonyos mértékben ő maga irányítja őket. A főhős, Woodville Erzsébet – a címben szereplő fehér királyné – módfelett becsvágyó asszony, ennek ellenére szimpatikus a családjához való ragaszkodása és szeretete miatt. Nem az a típus, aki mindent, még a családját is feláldozná a hatalomért. A történetben sok az összeesküvés, az ármány és az árulás; talán pont ezek miatt olyan izgalmas.

Összességében, én egy nagyon jó könyvnek tartom A fehér királynét. Emiatt döntöttem úgy, hogy elolvasom Philippa Gregory más műveit is, elsősorban azokat, amelyek Woodville Erzsébet közeli rokonairól szólnak. Két ilyen könyv már ott is van a polcomon.

Vége 
2018.03.16

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése