„Mikor elkezdtem írni, azt mondták: ha befejezem a könyvem, valaki leszek...
Mikor befejeztem a könyvem, azt mondták: ha már legalább három kötetem lesz, elismert leszek...
Mire három könyvem lett, azt mondták: ha annál a kiadónál írok majd, hatalmas leszek...
Mire annál a kiadónál írtam, azt mondták: győztél, ha már ismernek...
Mire megismertek, azt mondták: megöregedtél.
Köszönöm nekik, hogy megtanulhattam: ahogy nő az ember, vele együtt a kihívás és az elvárás is fokozódik.”
(Csabai Márk)

Kiegészítő novella - Calluna Ryder aratása

Leírás: régebben terveztem egy folytatásos történetet egy békeőrről. Így amikor eszembe jutott Luna aratásának megírása, annak a történetnek egyes jeleneteit is beleszőttem.

Zayn Ryder. Egy harminchét éves békeőr. Mindkettő én vagyok. De mégis, az a szerep áll a szívemhez legközelebb, amit otthon alakítok. Egy hétgyerekes apa, és egy csodálatos nő férjének szerepe.

Nincs időm sokat rágódni az éltemen, mert belejt a szobába az imént említett angyal. Vörös haja az arcába hullik, ahogy leül az ágyra. Az előírt, fehér békeőr cuccban fordulok felé.

– A gyerekek készen állnak az indulásra?

– Igen. Luna nemrég ért haza a halászatból, de már megfürdött és átöltözött. Most a testvéreit egzecíroztatja, hogy csipkedjék már magukat.

Szó nélkül leülök mellé, és átölelem. Mikor tizenkilenc évesen a Negyedik Körzetbe vezényeltek, az első, ami megragadt bennem, ő volt. Azonban Rose akkor csak tizenöt éves volt, így jó pár Aratáson voltam síkideg, hogy ne őt húzzak. Szerencséje volt, szerencsénk volt, nem lett kiválasztott. Ennek volt köszönhető, hogy amint tizennyolc éves lett, feleségül vettem. Aztán persze megszületett Luna, majd sorban a többi gyerekünk.

– Nem húzzák ki őket – mondom neki, ám mintha magamat próbálnám megnyugtatni. A hétből négy gyerekünk van vágási korban. Határozottan aggodalomra ad okot.

Nem tudom megakadályozni, hogy össze ne hasonlítsam a helyzetet, azzal, ami otthon van. A Második Körzetben a győztesek egy évig edzik a kiválasztottakat, mielőtt jelentkeznének az Aratáson. De erről a bátyáim többet tudnának mesélni. Ő rengeteget edzettek, és megnyerték a Viadalt, ahogy azt várták tőlük. Most jut eszembe, pár éve az idősebb bátyám lánya, Sienna nyert. Tizenöt éves volt. Két évvel fiatalabb, mint most Luna.

– Emlékszel, hogy ismerkedtünk meg?

Persze. Én kapásból az első munkahetemen kifogtam egy lányt, aki halat akart lopni a halászok hálójából. Még az éjszaka sötétjében is észrevettem, hogy milyen szép. Így hát – bár az életemmel játszottam – nekiadtam a halakat.

Egy hét múlva találkoztunk újra. Én éppen a szabad vasárnapomat élveztem a tengerparton, amikor megláttam. Rögtön odamentem hozzá, és finoman kérdezgetni kezdtem a családjáról, az életéről.

– Eleinte féltél tőlem. – jegyzem meg.

– Akkoriban minden békeőrtől féltem – vágja rá. – De azt hiszem, ideje indulnunk.

Átmegyünk a konyhába, ahol az ikrek éppen egymást ölik. Rose-zal szétszedjük őket, és nekiállunk a létszám-ellenőrzésnek. Calluna, azaz Luna ott áll, és úgy néz rám, mint egy bolondra. Mellette Perry, Heydi és Clarisse, a kisebb lányok. A falt támasztó félig alvó fiú Zane. Az, akit Rose fog le, Satine, a másik iker, akinek én szorongatom a vállát, pedig Kaia.

– Megvagyunk, mehetünk – jelenti Rose.

Elindulunk az Aratásra. Szerencsére közel lakunk a Főtérhez, így nem kell sietnünk, hogy odaérjünk. A téren Luna, az ikrek, Perry és Zane beállnak a velük egyidősek közé, míg Rose és én a kicsikkel a kötélen túlra kerülünk.

Az Aratás, mint mindig, most is a polgármester beszédével kezdődik. Miután ennek vége, a körzet kapitóliumi megbízottja – Orcia Jugs – egy világoszöld parókájú teletetovált nő – odabilleg a lányok gömbjéhez. Kotorászik benne egy darabig, mire elkap egy cetlit, és kihajtogatja.

– Safie Albert – hirdeti ki.

A tizenöt éves lány megindul a nő irányába. Már a lépcsőnél jár, amikor felharsan egy határozott hang:

– Jelentkezem helyette!

A lány gyors léptekkel halad a színpad felé. Safie-t az őrök visszakísérik a helyére, s ezzel egy időben Orcia megkérdezi az önkéntes nevét.

– Calluna Ryder.

Páran rám néznek, mire felveszem a pókerarcot, és magam elé bámulok. Mióta én itt vagyok, nem gyakran fordul elő önként jelentkezés. Tizennyolc év alatt ez a harmadik. A saját lányom vállalta, hogy részt vesz a Viadalon. Vajon tudja, mit vállalt?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése