Leírás: régebben terveztem egy folytatásos történetet egy
békeőrről. Így amikor eszembe jutott Luna aratásának megírása,
annak a történetnek egyes jeleneteit is beleszőttem.
Zayn Ryder. Egy harminchét éves békeőr. Mindkettő én vagyok.
De mégis, az a szerep áll a szívemhez legközelebb, amit otthon
alakítok. Egy hétgyerekes apa, és egy csodálatos nő férjének
szerepe.
Nincs időm sokat rágódni az éltemen, mert belejt a szobába az
imént említett angyal. Vörös haja az arcába hullik, ahogy leül
az ágyra. Az előírt, fehér békeőr cuccban fordulok felé.
– A gyerekek készen állnak az indulásra?
– Igen.
Luna nemrég ért haza a halászatból, de már megfürdött és
átöltözött. Most a testvéreit egzecíroztatja, hogy csipkedjék
már magukat.
Szó nélkül leülök mellé, és átölelem.
Mikor tizenkilenc évesen a Negyedik Körzetbe vezényeltek, az első,
ami megragadt bennem, ő volt. Azonban Rose akkor csak tizenöt éves
volt, így jó pár Aratáson voltam síkideg, hogy ne őt húzzak.
Szerencséje volt, szerencsénk volt, nem lett kiválasztott. Ennek
volt köszönhető, hogy amint tizennyolc éves lett, feleségül
vettem. Aztán persze megszületett Luna, majd sorban a többi
gyerekünk.
– Nem húzzák ki őket – mondom neki, ám mintha
magamat próbálnám megnyugtatni. A hétből négy gyerekünk van
vágási korban. Határozottan aggodalomra ad okot.
Nem tudom
megakadályozni, hogy össze ne hasonlítsam a helyzetet, azzal, ami
otthon van. A Második Körzetben a győztesek egy évig edzik a
kiválasztottakat, mielőtt jelentkeznének az Aratáson. De erről a
bátyáim többet tudnának mesélni. Ő rengeteget edzettek, és
megnyerték a Viadalt, ahogy azt várták tőlük. Most jut eszembe,
pár éve az idősebb bátyám lánya, Sienna nyert. Tizenöt éves
volt. Két évvel fiatalabb, mint most Luna.
– Emlékszel,
hogy ismerkedtünk meg?
Persze. Én kapásból az első
munkahetemen kifogtam egy lányt, aki halat akart lopni a halászok
hálójából. Még az éjszaka sötétjében is észrevettem, hogy
milyen szép. Így hát – bár az életemmel játszottam –
nekiadtam a halakat.
Egy hét múlva találkoztunk újra. Én éppen a szabad
vasárnapomat élveztem a tengerparton, amikor megláttam. Rögtön
odamentem hozzá, és finoman kérdezgetni kezdtem a családjáról,
az életéről.
– Eleinte féltél tőlem. – jegyzem
meg.
– Akkoriban minden békeőrtől féltem – vágja
rá. – De azt hiszem, ideje indulnunk.
Átmegyünk
a konyhába, ahol az ikrek éppen egymást ölik. Rose-zal
szétszedjük őket, és nekiállunk a létszám-ellenőrzésnek.
Calluna, azaz Luna ott áll, és úgy néz rám, mint egy bolondra.
Mellette Perry, Heydi és Clarisse, a kisebb lányok. A falt támasztó
félig alvó fiú Zane. Az, akit Rose fog le, Satine, a másik iker,
akinek én szorongatom a vállát, pedig Kaia.
– Megvagyunk,
mehetünk – jelenti Rose.
Elindulunk az Aratásra.
Szerencsére közel lakunk a Főtérhez, így nem kell sietnünk,
hogy odaérjünk. A téren Luna, az ikrek, Perry és Zane beállnak a
velük egyidősek közé, míg Rose és én a kicsikkel a kötélen
túlra kerülünk.
Az Aratás, mint mindig, most is a
polgármester beszédével kezdődik. Miután ennek vége, a körzet
kapitóliumi megbízottja – Orcia Jugs – egy világoszöld
parókájú teletetovált nő – odabilleg a lányok gömbjéhez.
Kotorászik benne egy darabig, mire elkap egy cetlit, és
kihajtogatja.
– Safie Albert – hirdeti ki.
A
tizenöt éves lány megindul a nő irányába. Már a lépcsőnél
jár, amikor felharsan egy határozott hang:
– Jelentkezem
helyette!
A lány gyors léptekkel halad a színpad felé.
Safie-t az őrök visszakísérik a helyére, s ezzel egy időben
Orcia megkérdezi az önkéntes nevét.
– Calluna
Ryder.
Páran rám néznek, mire felveszem a pókerarcot, és
magam elé bámulok. Mióta én itt vagyok, nem gyakran fordul elő
önként jelentkezés. Tizennyolc év alatt ez a harmadik. A saját
lányom vállalta, hogy részt vesz a Viadalon. Vajon tudja, mit
vállalt?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése